2010. február 27., szombat

Hű. Most nézem, hogy ideje lenne újabb bejegyzést írnom.
Mentségemre legyen szólva, hogy napjaink a költözködésről szólnak, rengeteg tennivaló van az új lakásban. Most már látjuk az alagút végét, kezd összeállni a kép, és a számos folyamatosan kiderülő apró probléma mellett is nagyon klassz lakás lesz!!! Elképzeléseink még mindig formálódnak, például vasaló-teregető gardróbszoba helyett ebédlőnk lesz, közel a konyhához, és így egy tágasabb nappalink. :)
Zsófi még nem nagyon érti mi van, tartok tőle, hogy kicsit megviseli majd a költözés - ennek a lakásnak már ismeri minden zegét-zugát, szeret benne bóklászni, itt-ott megpihenni. Meglátjuk.
Ma sokat volt a hátamon, míg én takarítottam, tettem-vettem, majd egy jó két órára keresztmamája vitte el egy nagyot levegőzni, ezalatt is tudtunk jól haladni.

2010. február 23., kedd


Elgondolkozós.
Tiszta anyja... :D

Hálózsákos-fülbevalós... :D

2010. február 22., hétfő

Alvás

Szemlátomást javul Zsófi éjszakai alvása. Remélem, nem kiabálom el... maximum egyszer ébred mostanában, és inkább már hajnalban (ma pl. 6-kor), utána pedig alszik 7-fél 8-ig.
Az utolsó szakaszt többnyire közöttünk durmolja, mert a "gyerekszobában" már nincs ágy szoptatáshoz, így áthozom a nappaliba - és amilyen kóma vagyok, ott is ragad. De nem baj. Annyira szeretem, ahogy mellettünk szuszog! :)
Éééés ha minden jól megy, ma kap fülbevalót a kisasszony!

2010. február 21., vasárnap

Tóték

Olyanok vagyunk mostanság, mint a fent említett család. Dobozolunk éjjel-nappal.

A margóvágó szerencsére még nem került elő, és reméljük, a végkifejlet is pozitívabb lesz.
Az, hogy jövő hétvégén már az új lakásunkban hajtjuk álomra a fejünket. :)

Most még a régiben kempingezünk a földön, matracokon, mert az ágyunk már odaát van. (Köszönet érte a srácoknak, pár cserkész barátunknak, akik segítettek átcuccolni szombaton!!)
Van ebben valami tábori fíling, nem is olyan rossz. Csak néha keresni kell ezt-azt, vajon melyik dobozban lehet?
Zsófi számára hatalmas tere nyílt a játéknak a majdnem kiürült nappaliban, új felfedeznivalók, hát, nagyon élvezi.

2010. február 19., péntek

Tavasz van a levegőben. Megcsapott tegnap a tavasz illata, hangulata, érzése. Nem bántam.
Itthon nevelgetjük már virágos kiskertünket, a sárga nárciszok, lila krókuszok csak úgy virítanak, az illatos jácint megfontoltan még nem bújt elő.

Tegnap kihoztam a könyvtárból egy nagyon jó könyvet.
Kreatív, sk egyszerűen, természetes anyagokból elkészíthető, egészen kicsiknek is való játékokat mutat be, elkészítési útmutatóval, némi "elmélettel", a Waldorf-pedagógia alapján.
Már Zsófi születése előtt izgatott a téma, hogy természetes, egyszerű, kreatív játékokat kellene adni neki, csak részben lustaságból nem jártam alaposan utána a témának. És aztán azt tapasztaltam, hogy jobban játszik a műanyag, elemes kütyükkel, mint a gyapjúlabdával, vagy a Peppa nyuszival. De biztos lesz ez még másként is. És biztosan nagyon nem mindegy, mivel vesszük körül, milyen tárgyakkal, milyen környezettel. Erre most döbbentem rá (pedig evidens), hogy olvasom ezt a könyvet.
Szülinapjára mindenesetre kap egy Waldorf babát (sapkásat, amit rághat is). Teljesen beleszerettem ezekbe a gyönyörűségekbe.

Ja, és igazi nagylány már. Ma együtt túróstésztáztunk, teljesen önállóan, ujjával csipegetve megevett majdnem egy egész tányérral!

2010. február 17., szerda

Vasárnap színházban voltunk. Matiné előadáson, kettesben Gáborral. Jajj, de jó volt! :)

Az Egri csillagok című musicalt néztük meg, zeneileg nem volt egy nagy szám, de a színészek játéka és a rendezés tetszett. És milyen jól esett a sok hisztis amerikai film után (amik a tv-ben szoktak menni háttérzajként esténként...) egy igazi hősiességet, értékrendet bemutató darab! Annó könyvben is szívesen olvastam ezt a történetet, jó volt újra felidézni. Annó sokat olvastam és lelkesen.
Rádöbbentem, mennyire hiányoznak a jó történetek a hétköznapjaimból. Az igazi, katarzist hozó történetek. Olvasni kellene, sokat, jókat...

Ma hamvazószerda van, elkezdődött egy újabb nagyböjt. Mit szeretnék másként?